2018. október 25. 19:12 - NagyCsaba

Tibi atya, a görbe tükör - Lehet-e egy hajléktalant sajnálni (3)

Tibi atya kicsit sarkítva, de nagyon jól megfogalmazta, hogy mekkora képmutatás veszi körül a hajléktalan kérdést.

Született egy törvény és rengeteg ember fellázadt, utcára feküdt, posztolt és kommentelt, a hajléktalanok védelmére kelt. Őket ugyan úgy zavarja az a mocsok és szenny, amit a hajléktalanok maguk körül teremtenek, de úgy gondolják, hogy ez így van rendjén, hiszen a ’90-es évek elejétől nem sokat tettek értük. Most viszont egy sokaknak nem túl szimpatikus országvezetés hozott egy sokaknak nem túl szimpatikus törvényt. De legalább történik valami. Nem azt mondom, eddig is történt. Az emberek befogták az orrukat, ha nem akarták elhányni magukat az undortól, elfordították a fejüket, ha épp olyan dolgot láttak, amit már nem viselt el a gyomruk, vagy épp kihívták a mentőt, ha valaki úgy ítélte meg, hogy a mentő dolga ezt a helyzetet megoldani. (Itt jegyezném meg, hogy vannak erre szakosodott civil szervezetek, őket is lehet hívni ilyenkor.) Ettől persze semmi sem lett jobb, semmi sem változott. A hajléktalan 24 órán belül ugyan ott feküdt, termelte tovább a mocskát és egy aggódó járókelő újra kihívta rá a mentőt. Jobb esetben meg is várt minket a bejelentő a helyszínen és végignézte azt az értelmetlen vitát, amit ilyenkor a hajléktalannal folytattunk annak érdekében, hogy megszűnjön egy időre a zavató tényező. Rosszabb esetben eddig jutott a nagy segítségnyújtási akcióval és nem csak ő, de még a hajlétalan sem volt már a helyszínen, mire kiérkeztünk. Futottunk egy teljesen felesleges kört úgy, hogy így is legalább kétszer annyi mentősre lenne szükség Budapesten, mint ahányan naponta felveszik a szolgálatot.

Most a törvénnyel együtt létre jött egy "elit" csoport, amely kifejezetten az egészségkárosodásban nem szenvedő hajléktalanokat gyűjti össze és viszi be szállókra. Az évi több ezer hajléktalanokkal kapcsolatos mentőhívásból azt lehetett leszűrni, hogy ez mindenkinek jó lesz, mégis elég sokan háborognak most a jogaikért. Akkor nem volt ekkora probléma a jogaik, amikor a törvény megszületése előtt akaratuk ellenére hívtak rájuk mentőt és vitették őket valahova. „Mindegy, hogy hova, csak valahova vigyék.” Ez volt az egyik kedvenc mondatom. A másik, amikor azt hangoztatták, hogy „maguknak ez a dolguk.” Akkor nem számított a hajléktalanok jogai, most igen, hiszen van egy újabb dolog, ami ellen utcára lehet vonulni és ki lehet feküdni a Blaha Lujza térre. No nem ám az aluljárónak arra a részére, ami tényleg mocskos és undorító, ahol a hajléktalanok is fekszenek. Nem. Mindenki vitt magával szép, tiszta karton papírt és arra feküdt rá a felszíni területen, ahol az átlagosnál éppen csak egy kicsivel van több piszok, mint más utcákban. Ez ám az igazi képmutatás.

Ennek a fent említett "elit" csoportnak sincsenek nagy lehetőségeik, mert nem tudnak igazi vizsgálatokat végezni. Nincs meg az autókon a szükséges felszerelés, így ha az illető egészségügyi problémákra panaszkodik, akkor át kell adniuk őt egy olyan mentőegységnek, amelyik kórházban tudja őt elhelyezni. Ugyanis az „elit” egység első sorban hajléktalanszállóra viheti be az ügyfelet. Ez tehát egy taxi, hiszen ha nincs egészségügyi panasza, akkor ezt önállóan is megtehetné. A szociális háló egyik formája, amely megint a tüneti kezelésre fordít időt, energiát, pénzt és nem az igazi okokat próbálja megszűntetni.

Ezzel nem azt mondom, hogy a hajléktalan nem érdemli meg az egészségügyi ellátást, nem érdemli meg a mentőt. Sőt, szerintem nem is szabad különbséget tenni vonuláskor, hogy az illető mely társadalmi csoportba tartozik, pedig sokan elkövetik ezt a hibát. De ne is legyünk képmutatóak. A törvény sem arról szól, hogy mostantól minden hajléktalan bűnöző (bár sokan ezt állítják) és továbbra sem szabad ezt szem előtt tartani. A törvény akkor tekint szabálysértőként a hajléktalanra, ha 90 napon belül a negyedik alkalommal is rendőri intézkedésre van szükség vele szemben. Még ekkor sem igaz, hogy a ruháikat, személyes tárgyaikat azonnal megsemmisítik, hanem elszállítják azokat a helyszínről és fél évig megőrzik. Ha ez idő alatt nem jelentkezik érte az illető, akkor kerülnek megsemmisítésre.

A hajléktalanok nagy többsége önhibájukból, kisebb hányaduk önhibáján kívül került az utcára. Ezen viszont még kisebb hányaduk akar csak változtatni, mert ez így kényelmes nekik. Több hajléktalanszállón is ki van függesztve pár olyan munkalehetőség, amit ők is el tudnak végezni, mégis alig akad rá jelentkező. Szerintem ez bizonyítja igazán, hogy a hajléktalanok saját maguknak köszönhetik a sorsukat és eszük ágában sincs visszatérni a normális életformához.

Hogy mi lenne a valós megoldás? Én magam sem tudom. Leginkább a megelőzés, de erről a most utcán élők már lecsúsztak. Szerintem egy jó irány az a kényszer intézkedés, ami most elkezdődött, ha nem is épp a leghumánusabb. Eddig bűntetlenül hugyozhattak, szarhattak az utcára, molesztálhattak embereket némi apróért, drogozhattak, fogyaszthattak alkohol közterületen és köhöghettek bele emberek arcába. Mi lesz ezután? Talán felfogják, hogy a társadalmi együttélés alapszabálya az, hogy tolerálható magatartása van az embernek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szaguldomuszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1114319459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.