2018. augusztus 17. 09:30 - NagyCsaba

Késelős hajléktalan - Lehet-e egy hajléktalant sajnálni? (2.)

Ha egy hajléktalant szedünk össze az utcáról, akkor nem csak azzal kell számolni, hogy nem akar majd együttműködni, hanem agresszív viselkedés is felmerülhet. Jobb, ha ezt nem provokáljuk, mert nem lehet tudni, hogy kinél milyen reakciókra számíthatunk. De még így is érhet minket meglepetés. Mindig résen kell lenni, mert nem csak a közúti balesetek veszélyesek számunkra. Már többször támadtak meg mentődolgozókat. Mi is így jártunk egyik alkalommal, amiért magunkat is okolom, mert váltás előtt az ember kicsit türelmetlenebb a kelleténél főleg, ha a 12. órában a 6. vagy 7. hajléktalannal találkozik aznap.

Ez érezhető volt a hangunkon, és valószínűleg ez vezethetett oda, hogy a “betegünk” nem nézte jó szemmel, hogy mi nem úgy ugrálunk, ahogy ő fütyül. Eleinte próbálta eljátszani az ébreszthetetlent, de a betelefonáló nagy meglepetésére megtaláltuk rajta a bekapcsoló gombot. Ezután már hiába hangoztatta, hogy nem akar kórházba menni és eltávozna a helyszínről, mi ezt azért nem tudtuk komolyan venni, mert szemmel láthatólag annyira kábult volt, hogy erre biztosan képtelen lett volna, annyira részeg volt. Pár próbát azért tettünk, hátha távozik valami kevésbé frekventált helyre, de betegünk hiába próbálkozott, csak nem sikerült talpra  állnia. Marad a szállítás, pedig ő kijelentette, önállóan szeretne távozni. Csak nem képes rá. A bejelentő meg ragaszkodott hozzá, hogy el kell vinni onnan, nem maradhat az utcán. Kivettük szépen az ágyat a kocsiból, leterítettük rá a hullazsákot. A bejelentő ezt szóvá is tette, de megnyugtattam, hogy ez lesz a legrosszabb, ami a pácienssel történhet. Mámint nem az, hogy be kell takarnunk a hullazsákkal, mert meghalt hanem, hogy megvédjük tőle az ágyat. Én sem szívesen feküdnék egy olyan ágyra, ahol korábban egy magát összeszaró, összehugyozó hajléktalan feküdt.

Miközben az ágyra tettük elkezdett kiabálni velünk, bár nem sok érthető szó hagyta el a száját. Kézzel-lábbal hadakozott, de a bejelentő meg ott állt mellettünk és ügyelt rá, hogy biztosan elvigyük az utcáról. Gondolom zavarta őt, de akkor miért nem vitte haza? No mindegy is, ebben a jól kitalált rendszerben a hajléktalanokat a mentőnek kórházba kell vinnie, ha van baja, ha nincs. Az ittasság amúgy sem betegség, hanem állapot, szóval mindenképpen indokolt a mentő. Sőt, több mentő, akár a helikopter is. Vagy engedjük el ezt a dolgot, mert jelentettek már fel egységet azért, mert nem volt hajlandó vitatkozni a “beteggel” és a helyszínen hagyta.

Ezt szem előtt tartva becsatoltuk az ágyon az öveket és betoltuk a beteget a mentőbe. Most jöhet az igazi újságírós mondat: ami ez után történt, senki nem fogja elhinni. Mire kinyitottuk az oldalajtót, hogy beszálljunk, már kicsatolta az öveket és felült az ágyon. Ekkor már sejtettem, hogy ez nem lesz gyaloggalopp, de még volt bennem egy kis bizalom. Az ápolóval kértük, hogy feküdjön vissza, mert meg szeretnénk vizsgálni, de ő csak azt hajtogatta, hogy nem visszük mi őt sehova. Ezt ráadásul már kicsit agresszíven hangoztatta, de reméltük, hogy szép szóval is jobb belátásra lehet bírni.

Hosszas könyörgések árán sikerült rávennünk, hogy a vizsgálatokba beleeggyezzen. A vitális paraméterei megfeletek a produkált tüneteinek, úgyhogy ismét felajánlottuk neki, hogy ha lábra tud állni és önállóan elsétál, akkor ezt megteheti. De még a mentőben sem sikerült felállnia, pedig itt sok mindenbe lehet ám kapaszkodni. Pár sikertelen kísérlet után megmondtuk neki a frankót: jobb lesz, ha felügyelt környezetben kipiheni az italt. Egy kórházi detox erre megfelelő, ott kényelembe helyezheti magát, aludhat egy jót, aztán mehet, amerre szeretne. Most megint olyan dolog történt ezután, amit… Betegünk kést rántott és elkezdett kiabálni velünk, hogy mi ugyan nem visszük őt sehova. Ő most akar eltávozni és ebben mi nem fogjuk őt meggátolni. Szerencsére nem beszari ápolóval voltam ma és partner volt a lefegyverzésben. Ami még nagyobb szerencse, hogy senki nem sérült meg.

 

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szaguldomuszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2214173383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2018.08.17. 13:34:44

úgy rúgtam volna mellbe, hogy ágyastul repül ki a járdára a zárt ajtón keresztül. Ahogy Rejtő írta valamelyik regényében: "A légiós elsősegély osztag ellátja a betegeket. Ahol nincs beteg, ott csinálnak" vagy valami ilyesmi. Ugye, hogy egy talpnyommal a mellén már van értelme kórházba vinni?

Gábor Szögyéni 2018.08.18. 20:37:52

El kell vinni a jogvédőkhöz,ők szeretik pátyolgatni az ilyeneket.

StackIsWhack 2018.08.18. 21:57:30

Ki kellene szervezni magáncégeknek a "detox-járatot". Nem közfeladat.

Netszamuráj 2018.08.18. 23:14:52

Örülök hogy jó helyre megy a sok-sok TB járulékom, én meg külön fizethetem még a magánorvosi ellátásomat is. ;)

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2018.08.18. 23:59:10

Jajj, hát a Város Mindenkié, a mentőkocsi meg pláne.

Zsuzsi25 2018.08.19. 06:08:10

Hajléktalan miért kap egyáltalán ellátást???? Tb.t nem fizet, tehát ott kéne hagyni megdögleni. Ráadásul detoxos ellátás???? Na hagyjuk már!

czerka 2018.08.19. 07:06:40

@Zsuzsi25: megszólalt a házmesterlelkű pixa is...

@Netszamuráj: miért fizetnék magánorvost, ha fizetsz TB-t. Kamuszagot érzek.

Késelős őrültet el kell ítélni. Azt viszont észrevettem, hogy a mentőknél a közelmúltban sajnos elég sok botrány volt. Meglopták a beteget. Szexuálisan zaklatták az eszméletlen állapotú beteget. Fotókon pózoltak eszméletlen, lemeztelenített öregekkel. Van egy olyan gyanúm, hogy az ilyen blogok célja az, hogy a fenti esetekről eltereljék a figyelmet és a "mindenkimáshülye", "gecidrogos", "gecihajléktalan" sztereotípiákat erősítsék az emberekben.

"Gondolom zavarta őt, de akkor miért nem vitte haza? No mindegy is..." - Ja hát persze, ilyen mentalitással csak Magyarországon lehet mentő az ember.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.19. 07:12:56

Mindig óvatosan kell bánni marginalizált emberekkel, mert hajlamosan az erőszakra.

czerka 2018.08.19. 07:16:14

Miért nem hívtak rendőrt?

"Az ittasság amúgy sem betegség, hanem állapot, szóval mindenképpen indokolt a mentő. Sőt, több mentő, akár a helikopter is."

Senki se beszélt helikopterről, ezt a posztoló hozta be a diskurzusba csak azért, hogy a házmesterlelkű magyar olvasó (a többseg ilyen) felhorgadjon és hevesen tiltakozzon. Ez a tipikus lelegeztetőgép érv. Hányszor hívtak mentőhelikoptert ilyen ittas hajléktalanhoz?

Az alkoholmérgezés bizony lehet életveszélyes állapot. Mennyi tömenyet kell meginni ahhoz, hogy alkoholmérgezésben kómába essen vagy meghaljon az ember? Egy hétdecis üveg vodka vagy pálinka elég szerintem. Ehhez bárki hozzájuthat a sarki boltban. Az alkoholmérgezés is mérgezés.

Megesett velem több, mint 10 éve, hogy egy vidéki nagyvárosban, ahol orvosi egyetem működik, buszra vártam és a buszmegállóban egy ember feküdt. Tél volt.
Mindenki leszarta. Csak egy izraeli orvostanhallgató és én csekkoltuk, hogy mi baja, él-e még. Mindenki átlépett rajta. Nem volt hajléktalan. Az izraeli srác kicsit ledöbbent, hogy a magyarok ennyire leszarják egymást.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.08.19. 07:20:24

Ha már kiderült, hogy Orbán az új Rákosi, akkor nyugodtan lehetne az egyik közmunka a tartósan munkaképtelen és önerőből vissza-integrálódni nem tudó hajléktalanokat összefogdosni és nekik szociális lakhatást biztosítani valamelyik olcsó, leszakadó kistérségben egy elhagyott zsákfaluban. Ott kis közösségben, akár az alkohol csábításától távol, célzottan folyhat a felzárkóztatás, vagy ha nagyon akar egy romos kisház mélyén szét is eshet, de legalább nem zavar vele másokat.

@czerka: én rendszeresen olvasok híreket, de abszolút nem tűnt fel, hogy "sok" ilyen eset lenne, szerintem egy lerabolt egészségügyben gombokért végeznek nagyon is tisztességes munkát többségében a mentők. Nem tőlük féltem én a pénztárcámat. Botrány pedig minden szervezetben akad. Amíg a médiában hallani évi egy-két esetről, úgy hogy nem ez a személyes tapasztalat, és nem az ismeretségi köreimből hallok úgy történeteket, hogy a médiában nyomát sem látni, addig nyugodt vagyok.

Ha tetszik érteni.

szamaritánus 2018.08.19. 07:54:27

@czerka: azert fizet maganorvost, mert az egeszsegugy naplopo haszonelvezoi miatt nem kerul sorra az allami rendelesen. negy-hathonapos varolista, megvan?

Gleccsertetű 2018.08.19. 08:45:03

komoly dilemma ez a poszt a libsiknek, hisz mentősök írták, de hajléktalanokról írják a valóságot, akiket ugye ma pátyizni kell.

CyberPunK 2018.08.19. 09:47:42

@Zsuzsi25: Teljesen igaz. Ugyanígy kellene eljárni a részeg/bedrogozott iskolásokkal/egyetemistákkal is, azok se fizetnek TB-t. Taigetosz reload.

(a komment nyomokban iróniát tartalmaz)

morph on deer 2018.08.19. 11:20:50

@StackIsWhack:
“Ki kellene szervezni magáncégeknek a "detox-járatot". Nem közfeladat.”

Az alkohol árusítása sem az, de valahogy mégis szerét ejtjük, hogy a nyereség egy része, a forgalmi- és a jövedéki adó a “köz” bevételeit növelje.

Innen lehet újragondolni.

Tangooo 2018.08.19. 11:21:36

Abnormális világ az, mely erre kötelezi a mentőket.

sterimar 2018.08.19. 11:54:13

Több családtagom és ismerősöm is az egészségügyben dolgkzik, és sajnos az egészségügyi kapacitások (különösen a mentők és a sürgősségi ellátásé) nagy része valóban ilyen esetekre pazarolódik.

CyberPunK 2018.08.19. 12:00:10

Lenne pár kérdésem,

"Ezután már hiába hangoztatta, hogy nem akar kórházba menni és eltávozna a helyszínről, mi ezt azért nem tudtuk komolyan venni, mert szemmel láthatólag annyira kábult volt, hogy erre biztosan képtelen lett volna, annyira részeg volt."

Tudtommal orvosi ellátást vissza lehet utasítani, nem?

"Pár próbát azért tettünk, hátha távozik valami kevésbé frekventált helyre, de betegünk hiába próbálkozott, csak nem sikerült talpra állnia."

Mot az volt a baj, hogy részeg volt, vagy az, hogy egy bizonyos helyen volt részeg?

"Marad a szállítás, pedig ő kijelentette, önállóan szeretne távozni."

Lásd kettővel feljebb.

"Csak nem képes rá. A bejelentő meg ragaszkodott hozzá, hogy el kell vinni onnan, nem maradhat az utcán."

Van-e bármilyen jogszabály arra, hogy én közterületen nem józanodhatok ki? Az még nem életszerű tartózkodás. Sőt, itt ez már kényszerintézkedés, amire nem hiszem, hogy egy mentősnek joga van. Valami itt nagyon nem kerek.

DFK 2018.08.19. 12:51:53

@CyberPunK: Ha meg nem viszi be a mentő, akkor valamelyik jogvédő band (a hányás mindenkié, taszkalapok, seggszinki bizottság) kezd el hangoskodni.

Ekrü 2018.08.19. 13:05:07

@morph on deer:
"Az alkohol árusítása sem az, de valahogy mégis szerét ejtjük, hogy a nyereség egy része, a forgalmi- és a jövedéki adó a “köz” bevételeit növelje. "-Attól még ,hogy lehet alkoholt kapni nem kötelező eszméletlenre inni magát senkinek.Rengetegen fogyasztanak kulturáltan alkoholt anélkül ,hogy a detoxikálóban kötnének ki.

CyberPunK 2018.08.19. 13:08:53

@DFK: Ezt azért gondold végig. Jogvédő azért ajvékolna, mert valakinek nincs joga visszautasítani a kezelést?

CyberPunK 2018.08.19. 13:10:21

@DFK: Átfogalmazom, mert félreérthető. Szóval egy jogvédő azért ajvékolna, hogy ne legyen joga valakinek visszautasítani a kezelést?

rókuci 2018.08.19. 13:17:22

Szerintem ti "kedves" mentősök ott rohadjatok meg ahol vagytok. Egy Budafoki bortúra után gyalogoltunk a vasútállomás felé és nekem az egész napos séta után feltörte a cipő a sarkamat. Nem voltam ittas. Természetesen a google szerint nem volt ügyeletes gyógyszertár, cserébe három mentő járt arra és egyik sem volt képes egy sebtapaszt adni, az egyik még melegebb éghajlatra is elküldött!!! Ti az én adómból értem vagytok és nem a sok alkesz csövesért, de semmit sem érek veletek, mert engem nem vagytok hajlandóak ellátni, na ezért fizetek én pluszban, hogy baj esetén magánellátásban részesüljek, mert ti nem értékelitek a pénzem, mások meg igen. Szívem szerint nem adnék nektek semmit! Olyan szinten vagytok, mint a BKV ellenőrök, csak a rendes utasokat büntetikek miközben szagoljuk a csöveseket.

czerka 2018.08.19. 13:55:26

@sterimar: hazudsz

Az egészségügyi kapacitások nagy részének semmi köze a hajléktalanokhoz. Nem védeni akarom a hajlektalanokat, de azt hinni, hogy a napi több ezer mentős hívásban számottevő rész lenne a hajlektalanok száma, az baromság.
Nekem is voltak egészségügyis rokonaim, ismerőseim. Fül-orr-gégész, mentő, háziorvos, gyermekgyógyász, ápoló, védőnő. Mindenféle ember megfordult náluk. Nyilván az öreg, beteg, elesett gyakrabban. Tüdőszűrőn nyilván gyakrabban "vendég" a hajlékony meg a mentőkkel is gyakrabban akad dolga, de az egészségügy egészére nezve azt kijelenteni, hogy a hajléktalanok miatt nincs kapacitás, picit kamiszagú.

czerka 2018.08.19. 14:17:25

@CyberPunK: +1

Azérzt, mert egy random házmester lelkű ember ragaszkodik ahhoz, hogy valakit a mentő AKARATA ELLENÉRE elhurcoljon, még nem kellene ezt megtenniük.
Kérdésés esetben lehet rendőrt hívni. Elég szűk azoknak az eseteknek a köre, amikor nem lehet visszautasítani a kezelést. TBC-s mondjuk nem mondhatja, hogy köszi, nem kérek a kezelésből.

czerka 2018.08.19. 14:20:35

@czerka: azért ahhoz, hogy valakit akarata ellenére is bevigyen a mentő, kicsit nyomósabb érv kellene, mint egy valahonnan előpattant házmesterlelkű senkiházi ragaszkodása az elszállításhoz...

nick papagiorgo 2018.08.19. 14:42:32

Vannak emberek és vannak hősök.

Ezer és egy indokot fel lehet sorlni amellett/az ellen,hogymiért vitte be, vagy miért nem vitte be. Nagyon könnyű a fotelből pofázni arról, hogy a jogállamiság stb. keretein belül mit kellene csinálni - de te haver, aki ezt mondod, nem voltál ott.

A mentősök, rendőrök, tűzoltók az ún "karhatalom" azon rétege, aki egyfelől parancsot kap, hogy csináljon meg valamit, másfelől ott, a kész helyzetben, az ő döntésén múlik, hogy mit csinál, és ha szarul csinálja, akkor vagy letolja a főnöke, vagy bepereli a részeg. Ahhoz képest, hogy micsoda, sokkal durvább döntési felelőssége van, mint akár egy gyárigazgatónak.

Ezeket az embereket a legmélyebb dicséret illeti meg. Mondom ezt úgy, hogy én is találkoztam közülük bunkóval, deettől függetlenül az egészet nézve, kegyetlen munkát végeznek, rengeteg felelősséggel, kb semmi dicsérettel- ált mindenkinek csak a "rossz emlékei"vannak, hogy megszívatták, de ha pl. az életét mentették meg, az "természetes, nekik ez a dolguk". Azért ez valahogynincsen így jól.

nick papagiorgo 2018.08.19. 15:04:37

Méh egy apróság, kishelyzetgyakorlat, ha rendőr/mentős/tűzoltó stb. akarsz lenni:

Készülj fel rá, hogy hívat a főnököd, mert pl. február 7-én 14..20-kor ott voltál egy esetnél (megmentettél valakit, aznap kb nyolcadik alkalommal), ésa koma panaszkodik, mert eltűnt az arany rolexe, meg az a 17 db aranyrúd, ami a "kábultsága" előtt még megvolt, de később nem találta meg, nyilván te vitted el . A társad nem számít tanúnak, mert nyilván együtt loptátok el, aztán feleztetek.

Vagy készülj fel arra, hogy a "késes" panaszt emel, mert igazából ti meg akartátok őt dugni, és ő csak védekezésből hadonászott a késsel.

Szóval a mindennapos "rutin" mellett készülj fel ilyenekre is, mert lesznek. És azután dönts úgy, hogy szeretnéd ezt a munkát. És aztán mondd, hogy ezek az emberek, akik vállaták ezt, mekkora hülyék.meg aszabályzat melyik pontját nem tartották meg.

CyberPunK 2018.08.19. 15:40:28

@nick papagiorgo: "A mentősök, rendőrök, tűzoltók az ún "karhatalom" azon rétege, "

Igen, ez a bajom. A mentő meg a tűzoltó NEM karhatalom, nem rendelhet/vonhat kényszerintézkedés alá. Ha ezt nem érted meg, akkor gond van.

nick papagiorgo 2018.08.19. 16:28:59

@CyberPunK:
én értem, de szerintem kettőnk közül neked van gondod.
Te is valami olyan csaávó lehetsz, akinek "mindenhez van joga", ezzel szemben az intézkedőnek csak kötelezettsége van :)

Nem kívánom neked, hogy pl. megbicskázzanak egy sötét mellékutcában, és miközben folyik elfelé a véred, meg az élet belőled, szépen sorold fel, hogy mihez lenne jogod neked, meg mihez lenne a kiérkező rendőrnek/mentőnek, ha jönne. Egyáltalán, miért nem jön ugyebár, mert neked ahhoz is jogod van, hogy megmentsenek., és micsoda állam ez már, hogy nem jönnek azonnal.

Ha érted, mire gondolok. Ha nem érted, akkor gond van :)

CyberPunK 2018.08.19. 16:54:12

@nick papagiorgo: "Te is valami olyan csaávó lehetsz, akinek "mindenhez van joga", ezzel szemben az intézkedőnek csak kötelezettsége van :) " Írtam én ilyet? Utaltam rá? Lennél kedves arra reagálni, amit írtam, és nem a fantáziádat beleszőni? Amúgy nem mindenhez van jogom, csak amit a törvény biztosít. Márpedig ott az a fránya 1997. évi CLIV. törvény 20. §, azt meg a blogger írta le, hogy nem volt életveszélyben a csövi, mert kevésbé frekventált helyen simán otthagyják.

"Pár próbát azért tettünk, hátha távozik valami kevésbé frekventált helyre, de betegünk hiába próbálkozott, csak nem sikerült talpra állnia. "

Sikerül ezt értelmezni?

morph on deer 2018.08.19. 17:00:33

@Ekrü:
“Attól még ,hogy lehet alkoholt kapni nem kötelező eszméletlenre inni magát senkinek.”

Nem. De semmi akadálya, ha jól tudom.
Viszont az lenne a minimum, hogy a “köz” javára az alkohol forgalmazása után befolyt összegből közfeladatként tekintünk az alkoholfogyasztás következményeinek kezelésére is, nem?

Az külön tetszik, hogy egy doboz “egyenruhás” cigit már csak eltakart ablakú helyiségben szabad árusítani, - nehogy a csomagolás puszta látványa megrontsa a fiatalokat, - közben a miniszterelnök meg az alkoholfogyasztást népszerüsíti pálinkával a kezében tucatnyi felvételen...
Aztán ha valaki követi a példáját, már nem is örültök neki..?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.19. 17:15:57

Undorító ez a blog, de legalább bemutatja napjaink minden empátiát nélkülöző mentőseit. A kommentelők nagy részének meg őszintén kívánom, hogy az utcán dögöljenek meg úgy, hogy mindenki átlép rajtuk!

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:26:44

@Zsuzsi25: Nyilván ennek a közfeladat jellege az hogy kipucolni a szennytől a normális emberek környezetét. Viszont detox helyett lehetne egy városszéli árokba is hajítani, józanodni ott is tud, és nem kerül rosszabb helyre mint ahol eredetileg is volt. Gondolon nem a Kempinskiből kellett kibaszni.

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:27:47

@maxval balcán bircaman: Így van, erre jó példa pártod, a zsidesz. 2002-ben elkergettük ezeket, most frusztráltak és mindenképp lopni akarnak a magyaroktól, akik közé nem tartoznak.

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:33:10

@czerka: Valszeg Izraelben nincsenek csövesek. Vagy legalábbis nem ennyi, és nem ilyen antiszociálisak. Cigányhoz se nyúlnánk hozzá, csöveshez se, járványügyi szempontból jobban járunk ha nem piszkáljuk. Kell a fasznak éc, ebola, nílusi láz, stb.

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:34:31

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Ugyanaz lenne mint a migrikkel: ki fog ottmaradni? Ott nem tud kitől lejmolni, egyből visszaszivárog. Max a rács állítaná meg, de mivel KMK nincs, nem lehet lesittelni se.

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:35:51

@Gleccsertetű: Majd keblére öleli ezeket is a Cigány, mint a cigókat, lásd: Farkas Flórika naplopó közpénztolvajt!

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:38:24

@CyberPunK:

"Mot az volt a baj, hogy részeg volt, vagy az, hogy egy bizonyos helyen volt részeg? "

Szerinted?

Közterületen kijózanodás után biztos letakarodott volna róla, ugye?

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:41:11

@czerka: Ha a te ablakod alatt fosna, tarhálna, hangoskodna, akkor is ez lenne a véleményed? Vagy akkor már nagyon intézkedhetne végre valaki, lehetőleg tegnapra?

kolomparlole1114 2018.08.20. 08:44:21

@CyberPunK: Ha előírják neki, akkor dehogynem. Csak egy tollvonás.

Marciart 2018.08.21. 10:14:02

@CyberPunK: Csak akkor ha beszámítható.